Díj

Dr. Berényi Antal

A díjazás éve: 2016

orvos, orvos-közgazdász, neurofiziológus, a Szegedi Tudományegyetem Állatorvosi Kar Élettani Intézet egyetemi adjunktusa

1981-ben született Szeged. Monoron folytatott középiskolai tanulmányai után orvosként végzett Szegeden, ahol ezt követően idegtudományi PhD-t és orvos-közgazdász képesítést szerzett. A látás élettanával kapcsolatos szakmai munkáját posztdoktorként Prof. Buzsáki György new yorki laboratóriumában epilepsziakutatással folytatta. Amerikai munkája mellett 2011-ben megalapította az Amplipex Kft-t, amely kifejezetten innovatív, magas hozzáadott értékű idegtudományi mérőrendszerek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. 2013-ban hazatért Magyarországra, ahol Szegeden egy nemzetközi kutatókból álló saját kutatócsoportot alapított, amely a világon egyedülálló technikai háttérrel végez úttörő kutatásokat az epilepszia, az emlékezés, és a tájékozódás idegrendszeri folyamatait illetően. Kutatásai finanszírozásához az elérhető legrangosabb kutatási forrásokat nyerte el, eredményei a világ vezető szaklapjaiban jelennek meg. Legfontosabb szakmai eredményének egy olyan elektromos ingerlési eljárás kidolgozását tartja, amely műtét nélkül lehet alkalmas az epilepsziás rohamok leállítására és egyéb kórképek (pl. depresszió) kezelésére. Az eljárást Magyarországon szeretné embereken is alkalmazható eszközzé fejleszteni. 2013-ban elnyerte a Junior Prima díjat.

A díjat az idegtudományi méréseknél alkalmazható multiplexelt erősítőrendszer és a mikroelektródák fejlesztése terén elért eredményeiért vehette át, amely egy nagyságrenddel több idegsejt egyidejű megfigyelését teszi lehetővé; a szegedi világszínvonalú idegtudományi laboratórium létrehozásában vállalt meghatározó szerepéért; az automatizált, felügyelet nélküli epilepsziás rohamdetektálási algoritmus és implantálható rohamfelügyeleti rendszer fejlesztése során létrejött alkotásaiért, amely minőségi változást jelent az extracelluláris idegélettan vizsgálatokban; továbbá az idegtudomány területére kiterjedő iskolateremtő tevékenységéért.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak