Díj

Dr. Domokos László

A díjazás éve: 2019

építészmérnök, az MTA rendes tagja, a BME Szilárdságtani és tartószerkezeti Tanszék kutatóprofesszora

Budapesten született 1961-ben. A BME-n okleveles építészmérnökként végzett (1986), kandidátusi (1989) majd MTA doktora (1998) címet szerzett. 1996 óta a BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének egyetemi tanára. 2004-ben az MTA levelező, 2010-ben rendes tagja lett. 2000 óta a BME Csonka Pál Doktori iskola vezetője. 1998 óta a Cornell Egyetem Gépész- és Repülőmérnöki Kar c. egyetemi tanára, 2008/2009-ben a Cambridge-i Trinity College és a Cambridge-i Egyetem vendégprofesszora. Kutatásai során matematikai modelleket alkalmazott széles körben, biológiai, paleontológiai, populáció-dinamikai, geofizikai, mechanikai és planetológiai feladatok megoldásában. Várkonyi Péterrel közös eredménye a Gömböc nevű test, mellyel V.I. Arnold egy sejtésére adtak konstruktív bizonyítást. Magyar és amerikai kutatókkal kifejlesztett, a Gömböcre épülő modellje segített leírni a kopás okozta alakfejlődési folyamatokat. Erre a modellre támaszkodott az a NASA-val közös kutatás, melynek során a Mars kavicsainak formájából következtettek ősi marsi folyók létezésére. Ugyanezen modell adott egy természetes magyarázatot az elsőként észlelt intergalaktikus aszteroida, a kiváló kutatók által is űrhajónak vélt ‘Oumuamua sajátos formájára. A Gömböc formája azonban nem csak természettudományos kutatást, hanem neves művészeket és kiemelkedő mérnöki és gyógyszeripari innovációkat is inspirált szerte a világon.

A díjat a természettudományos és mérnöki problémák matematikai modellezésen alapuló sikeres megoldásáért, különösen az élettelen természetben zajló földi, bolygófelszíni és asztrofizikai ütközési folyamatok és alakfejlődési jelenségek új felismeréseket eredményező magyarázatáért, gyógyszeripari és egyéb sikeres alkalmazások inspirálásáért, az MTA Morfodinamikai Kutatócsoport létrehozásáért, valamint széles körben elismert kutatói utánpótlásnevelő munkásságáért nyerte el.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak