Díj

Havass Miklós

matematikus, a SZÁMALK Rt.és a MTESZ elnöke

A díjat az informatikai kutatásban elért eredményeiért, az informatikai kultúra és oktatási hátterének megalapozása, a SZÁMALK bázisán az ország egyik informatikai oktatóközpontjának létrehozása, a hazai és nemzetközi műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztése, a tudomány-szervezés terén tartósan és eredményesen folytatott magas szintű szervezési, vezetési és irányítási tevékenységéért - melyet a MTESZ elnökévé történt megválasztása is fémjelez -, a hazai innovációs kultúra kialakításában betöltött szerepéért kapta.

Szegeden született 1940-ben. A József Attila Tudományegyetemen végzett, alkalmazott- matematikus. A SZÁMALK Csoport elnöke. A nagy múltú vállalat, irányítása mellett lett a hazai számítástechnika egyik vezető hazai tulajdonú vállalkozásává. Egyik kezdeményezője volt a hazai szoftverexport megindításának. Meghatározó szerepet játszott a magán felsőoktatási intézményrendszer kialakításában. Kezdeményezője, alapítója és irányítója volt többek között az International Busines School – Budapest üzletemberképző főiskolának, a hazai távoktatás úttörőjének számító Gábor Dénes Főiskolának. Szakterülete a rendszer szoftverek fejlesztése, a szoftver-technológiák kutatása, a művészet és az informatika kapcsolata, az informatikai konvergencián alapuló információs társadalom hatásainak vizsgálata. Irányítása mellett dolgozták ki a Nemzeti Informatikai Stratégiát. Számtalan szakmai publikáció szerzője, rendszeres előadó. Az NJSZT és a HUNAGI tiszteletbeli elnöke, a MTESZ volt elnöke. Számos állami, tudományos köztestület, bizottság, alapítványi kuratórium elnöke, tagja. Így tagja például a Budapesti Fesztivál Zenekar kuratóriumának, ahol a gazdasági bizottságot vezeti. Hobbiként kamarazenél.

Nyugdíjasként a magyar tehetségsegítéssel foglalkozik, így a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökhelyettese.

Számos kitüntetés, így pl. a Neumann-díj, a MTESZ-díj, az Aschner Lipót-díj, a Gábor Dénes Díj és a Fényes Elek Emlékérem tulajdonosa.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak